A helyettes államtitkár azt mondta: a jelentkezők több mint 270 szakma közül választhatnak nappali, esti és levelező képzésen egyaránt.

A hiányszakmák esetében ösztöndíjra lehetnek jogosultak. A három éves technikusi kurzusokon részt vevők havi 20-50 ezer forint, az úgynevezett kétkezi munkára képesítő két éves kurzust választók pedig 10-35 ezer forintos havi juttatásra számíthatnak.

Hangsúlyozta, hogy 20 hiányszakmát tartanak nyilván, amelyek megyénként változnak.

A férfiak esetében ilyen többek között az ács, a gépi forgácsoló, a hegesztő, az asztalos, a nőknél pedig a női szabó, a logisztikai-, pénzügyi-, számviteli ügyintéző.

A technikusok körében a legkeresettebbek a vegyésztechnikusok és a hiányszakmák közé sorolható a szakács is - sorolta.

Nagy eredménynek tartják, hogy azon fiatalok 80 százaléka, akik ily módon bekerülnek a szakképzésbe, el is végzik a kurzusokat - mondta Pölöskei Gáborné.