Az MTI idézte a Népszava cikkét, amelyben Szabó László hozzátette, ez egyelőre – az önkormányzati választásokig – nem kerül napirendre.
Közölték, Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke egy televíziós műsorban azt mondta, szívesen látná, ha a POSZT újra vándorolna, vagyis minden évben más városban rendeznék meg, például olyan városokban, ahol megújul a színházépület, mint Kaposváron.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó többségi tulajdonosa a Zsolnai Örökségkezelő Kft., a tulajdonosok között van Magyar Teátrumi Társaság mellett a Magyar Színházi Társaság is. Az idei, 19. POSZT-ot június 6. és 15. között rendezik meg, a programban 14 produkció – köztük nyolc budapesti, egy vidéki és fővárosi koprodukció, valamint három vidéki és két határon túli előadás – kapott helyet.