A felsőoktatási intézmény az után adott ki közleményt, hogy az eredményes közbeszerzést követően a munkaterületet átadták a kivitelezőnek. A fejlesztés eredményeként 2018 őszétől a legkorszerűbb audiovizuális eszközökkel felszerelt környezettel és számos egyéb szolgáltatással segítik majd a külföldi hallgatók beilleszkedését.

A PTE megismételte: az egyetemfejlesztés egyik legfontosabb célja az idegen nyelvű képzésekben részt vevő hallgatók számának növelése. Ezért - folytatták - nélkülözhetetlen a jelenlegi nyelvi és szakmai előkészítők, téli-nyári egyetemi és külföldi célcsoportoknak szervezett kurzusok kínálatának bővítése, és az ehhez szükséges infrastruktúra megfelelő kialakítása.

A nemzetközi oktatási központ szervezi a külföldi hallgatók számára az előkészítő idegen nyelvű oktatási programokat. Az idegen nyelvi központ pedig az akkreditált, nemzetközi ECL-nyelvvizsgarendszer működtetését végzi. Tizenöt választható nyelvből évente 16-20 ezer vizsgázó méretteti meg magát - tették hozzá.

A beruházásra kitérve kiemelték: a Damjanich utcai főépület felújítása, az eszközbeszerzés és a parkrendezés mintegy 850 millió forintból valósul meg.

"A külföldi hallgatói létszám növeléséhez érdemben hozzájáruló fejlesztésről van szó, amely reményeink szerint új kapcsolódási pont lesz a pécsi középiskolák és az egyetem között" - idézték a közleményben Tarrósy Istvánt, a PTE külügyi igazgatóját.