A Zsolnay Kulturális Negyedtől északra eső városrészek lakóközössége számára nyújt a jövőben színes programokat, foglalkozásokat, nem utolsó sorban egészségügyi szűrőrendezvényeket az a közösségi ház, amelyet kedden adtak át.

A két ingatlan területén álló városi projekt keretében megvalósult kezdeményezés során Pécs városa a TÁMASZ Alapítvánnyal, a Civil Közösségek Házával és a Fonavita NKft.-vel együttműködve valósította meg a beruházást.

Őri László alpolgármester a megnyitón azt mondta: a keleti városrészekben történő fejlesztésekkel az utóbbi években ugyanazt a célt szolgálták.

"Erre a városrészre a 2010-et megelőző időszakban kevesebb figyelem jutott. Ugyan megvalósultak e területen kulturális fővárosi kulcsprojektek, de az emberek mindennapjait, életminőségét befolyásoló fejlesztésekre nem volt lehetőség. A szociális városrehabilitációs programok kidolgozása, kisebb-nagyobb közösségi pontok kialakításával kapcsolatos feladat éppen ezt az űrt tölti be" – mondta a városvezető.

Hozzátette: a civilek, a város és a kormányzat összefogásával megvalósuló Peer Gynt projekt során már létrehozott kölyökház és a most átadott Y Közösségi Ház nemcsak egy építkezést jelent, hanem programokat, közösségerősítő rendezvényeket is magában foglal.

Fonai László, a házat üzemetető Támasz Alapítvány kuratóriumának elnöke a részletekről szólva kitért rá: a házban működik majd InternetPont, azaz a helyiek számítógépes ismeretei gazdagodhatnak, folyamatosak lesznek a szűrőprogramok, alternatív gyógymódokkal ismerkedhetnek meg az emberek, lesznek sportprogramok, közösségi foglalkozások, működik majd többek között természetjáró klub, kulturális programoknak nyílik tér.

Emellett többek között Ifjúsági Klub is helyet kap a házban, s például a bankok, a gazdálkodás és az önálló ügyintézés világában történő eligazodást segítik.