Csütörtöki számában a Pécsma.hu azt írta: az elnökség felállításáról szerda este döntött a városi Fidesz-KDNP-frakciószövetség, a testület elnökévé Csizi Pétert, Pécs egyik fideszes országgyűlési képviselőjét választották.

A stratégiai irányítótestület célja, hogy "a város kellőképpen helyt tudjon állni a település előtt álló feladatok ellátásában, a pénzügyi kihívásoknak jobban meg tudjon felelni, és a helyi gazdaság megerősödése is új lendületet vehessen".

A politikus a portálnak megerősítette, hogy a testületnek a polgármesteren és az alpolgármestereken kívül tagja lesz Pécs két egyéni körzetben megválasztott országgyűlési képviselője, Hoppál Péter (szintén Fidesz) és ő maga is.

A polgármester és az alpolgármesterek is megőrzik minden jogkörüket az új struktúrától függetlenül - hangsúlyozta a képviselő, aki szerint új szakasz kezdődik a város irányításában.

"Közös erővel segíteni a város működését, szorosabbra fűzni a viszonyt a városirányítás és a kormányzati szinten folyó tárgyalásokban oroszlánrészt vállaló parlamenti képviselők között, és sokkal határozottabban bevonni a mindennapok gondolkodásába a város gazdasági és szellemi életének szereplőit" - fogalmazta meg a változtatási igényeket Csizi Péter.

"A közelgő választások, Pécs pénzügyi tennivalói, és az uniós fejlesztési források lehívásának finise kikényszerítette egy, a város működését dinamizálni képes testület létrehozását" - olvasható a lapnak adott nyilatkozatában.

Csizi Péter kitért arra, is hogy "szinte azonnal" át kell tekinteni a baranyai megyeszékhely hosszú távú működését, s kezelni kell a gazdasági problémákat, illetve új, hatékony megoldásokat kell alkalmazni a mindennapi működésben.