Kötzölték, tizenhetedik alkalommal hívják a helyi és környékbeli művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket közös készülődésre az adventi időszakban - idén december 1-je és 15. között. Az eseménysorozat a Pécsi Tudományegyetem Harsonaegyüttes adventi nyitókoncertjével indul és a Cappella Quinqueecclesiensis koncertjével zár, közben pedig harminchárom programon vehetnek részt az érdeklődők – közölték. A tél első napján „Szimatolj, fülelj, tapints!” címmel indulnak a múzeumpedagógiai foglalkozások: rendhagyó módon ismerkedhetnek kisiskolások a „karácsony titkával”, december 6-án és 7-én a Püspöki KincsTárban az öt és nyolc év közöttiek Mikulás-programon vehetnek részt, december 14-én kerámiafestésre, 15-én pedig „angyallesre” várják a gyerekeket és szüleiket.

A kisebbeknek szóló programokon túl a felnőttek számára idén is több koncert, zenei est színesíti az eseménysorozatot: mások mellett fellép a Vocapella énekkar, a Pécsi Kamarakórus, a Hírës Pannónia Régizenei Együttes. A kommünikében kitértek arra, hogy a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász az idei évben is elindítja Angyalbatyu elnevezésű ajándékgyűjtő akcióját a nélkülöző gyermekek számára. A becsomagolt ajándékokat december 18-ig várják a pécsi Magtár Látogatóközpontban.

A rendezvényekre a belépés díjtalan, ugyanakkor néhányon regisztrációhoz kötik a részvételt. Az eseménysorozat részletes programjai megtalálhatóak a pecsiegyhazmegye.hu internetes címen, ahol jelentkezni is lehet az eseményekre.