A Kóbor József LMP-s képviselő kérésére tárgyalt határozatok egyikének értelmében a közgyűlés ellenzi, hogy a városban és közvetlen környezetében mélyművelésű uránbánya létesüljön. Egyben elvárja, hogy a kormány és az Országgyűlés tartsa tiszteletben a pécsiek jogát arra, hogy véleményt formáljanak a kérdésben. Bognár László (Fidesz) javaslatára a határozat kiegészült azzal, hogy az önkormányzat jelentkezzen be ügyfélként a mecseki uránbánya újranyitásával kapcsolatos jogi és környezetvédelmi eljárásokba.
 
A másik nyilatkozat értelmében a közgyűlés ellenzi, hogy Boda térségében bárminemű nagy aktivitású hulladéklerakót létesítsenek.
 
Kóbor József a döntés előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, sehol a világon nincs még nagy radioaktivitású hulladékok végleges tárolását szolgáló létesítmény. Az Európai Unió ugyanakkor irányelvet fogadott el arról, hogy a feladat elvégzéséről, a helyszín kijelöléséről az országoknak önállóan kell gondoskodniuk. Az egyes államok általában több helyszínt vizsgálnak, Magyarországon azonban már húsz esztendeje csak Boda térségében folytatnak ilyen munkálatokat - jelezte.
 
Az LMP-s képviselő azt mondta: Pécs számára negatív hatások sokaságával járnának a további vizsgálatok és a lerakó esetleges, a 2060-as évek végére tervezett megnyitása. Korábban Orbán Viktor kormányfő is úgy nyilatkozott, hogy a pécsiek véleménye nélkül nem hoznak döntést a tervezett atomhulladék-lerakóról - tette hozzá.
 
Az előterjesztésben azt írták, hogy a mecseki uránkutatásokra 2007-ben a Wildhorse Energy nevű ausztrál cég kért engedélyt. A vállalat évekig tervezgette az uránbánya - és a bezárt mecseki szénbányák - újbóli megnyitását, végül 2015-ben kivonult a megyéből, a vállalkozását pedig eladta a Magyar Urán Resources Kft.-nek.
 
Ez a hazai cég azon dolgozik, hogy Kővágószőlős térségéből elindulva, több kilométeres lejtős aknával, Pécs lakott területei alá benyúlva mélyművelésű uránbányát nyithasson. A bányanyitás vagy akár csak az érdemi előkészítő tevékenység egészségügyi kockázattal jár, és hatással van a turizmusra, az ingatlanárakra, a pécsiek életminőségére - fejtették ki.
 
A pécsi közgyűlés döntött arról is, hogy - a korábbi ciklusban működő testülethez hasonlóan - elkötelezett az új vásárcsarnok megépítése mellett, elfogadja a kivitelezési közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött vállalkozási szerződés tartalmát, egyben fenntartja a kormányhoz szeptemberben benyújtott, 416 millió forint összegű többlettámogatási kérelmet. A közgyűlés Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) polgármestert bízta meg az ezzel kapcsolatos tárgyalások, egyeztetéseket lefolytatásával.
 
Az ülésen tagokat delegáltak a városi tulajdonú gazdasági társaságok felügyelőbizottságaiba. A Fidesz, az LMP és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) képviselői nehezményezték, hogy nem a választási szavazatarányoknak megfelelően töltik fel e bizottságokat, de a közgyűlési többség megszavazta az eredeti előterjesztést.