Egyedi azonosító jellel visszaélés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen a 23 éves helyi férfi ellen, aki július 19-én 2 órakor Pécsen közlekedett személykocsijával úgy, hogy arra egy másik autó hatósági jelzését szerelte fel. A rendőrök meg akarták állítani a járművet, azonban a férfi a rendőri jelzés ellenére továbbhajtott. A sofőr a kocsival végül Aranyosgadány belterületén egy autónak, majd egy oszlopnak ütközött. A jármű átvizsgálása során további 3 pár hatósági jelzés került elő, amelyeket a rendőrök lefoglaltak, K. Patrikot elfogták, előállították és kihallgatták gyanúsítottként. A rendőrségi vizsgálat a gyanúsítottal szemben négyrendbeli jogsértés gyanúját tárta fel.

A férfi ellen folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.