Siptár Dávid igazgató az intézményben rendezett sajtótájékoztatón felidézte, hogy a létesítményt 2016-ra teljes körűen korszerűsítették csaknem kétmilliárd forint értékben.     Beszámolt róla: a megújított állatkertben - a megnyitását követően - azonnal elindult az aprólékos előkészítő és fejlesztési munka, amelynek köszönhetően múlt héten az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (European Association of Zoos and Aquaria - EAZA) teljes jogú tagjává választotta a pécsi intézményt.

Az igazgató hangsúlyozta, az állatkertben dolgozó közösség sikere az EAZA-tagság, hiszen „minden munkatárs keményen dolgozott az elmúlt három évben a cél elérése érdekében” – fogalmazott.

 Számos előny

A szövetség számos előnyt tartogat a pécsi TV-torony szomszédságában található, 3,5 fél hektáron elterülő intézmény számára – jelezte Siptár. A szervezet az érdekképviselet mellett mind a fajok fenntartásában, megőrzésében, mind a szakmai továbbfejlődésben hatalmas segítséget nyújt tagjainak. Hozzátette: a tagságnak köszönhetően az intézmény ritka, veszélyeztetett fajokat mutathat be, szaporíthat, ezzel a tevékenységgel pedig a természetes populáció stabilizálódását segítheti.

Siptár Dávid kitért rá: a több mint 250 állatfaj több mint ezer egyedét bemutató Pécsi Állatkert a megyeszékhely leglátogatottabb intézménye, s az idei lehet az első olyan év, amikor átlépik a rekordnak számító 150 ezres látogatószámot.

Az igazgató aláhúzta: azzal, hogy egyre több ember vált jegyet és bérletet az intézménybe, folyamatos kisebb-nagyobb fejlesztésekre is van lehetőségük. Példaként említette, hogy hamarosan egy új madárröpdét és egy, a szaporodásház szükséges fókaelkülönítő medencét hoznak létre.

Magas minőségű szakmai munka

Az igazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy Magyarországon a pécsi előtt hét állatkert vált a kontinensen több mint 300 intézményt soraiban tudó EAZA teljes jogú tagjává az elmúlt évtizedekben.

Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere kiemelte: az állatkertben folyó igen magas minőségű szakmai munkának köszönhető az intézmény sikeres működése. Elmondta, hogy szeretnék felhívni a pécsiek figyelmét az állatkert sikerére, egyben megköszönni a dolgozóknak az elkötelezett munkát, ezért a pécsi tv-torony zöld fényfestést kap pénteken – utalva a szövetséghez való csatlakozásra.