Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2019. április 30-án 21 óra 34 perckor arról, hogy Pécsett, a Kálvária utcában megtámadta két férfi – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A sértett a rendőröknek elmondta, hogy az utcán sétált, amikor összetalálkozott két másik férfival, majd egyikőjük a földre rántotta, és többször meg is ütötte. Bántalmazója többször megkérdezte tőle, hogy van-e nála pénz, illetve telefon, de ő azt válaszolta, hogy nincs nála semmi. A sértettnek időközben sikerült eltávolodnia támadójától, majd telefonján értesítette a rendőrséget, így bántalmazója és társa elmenekült a helyszínről.

A rendőrök három órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 15 éves pécsi fiatalt és 18 éves siklósnagyfalusi társát. Mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket. Ellenük rablás kísérlete miatt indult nyomozás a Pécsi Rendőrkapitányságon.