Ókovács Szilveszter közlése szerint a négy előadást tartalmazó bérletekben egy szimfonikus zenekari est, egy balettgála, valamint olasz szerzők népszerű áriái és egy teljes Puccini-opera szerepel.   

A koncertsorozat rendhagyó állomása Tata, ahol a Turandot koncertszerű változatával lépnek fel arra emlékezve, hogy a városban 1934-ben történtek kezdeményezések a szabadtéri operaelőadások bevezetésére.  

Egy további turné keretében a Bohémélet és a Tosca című operákat adják elő nyolc városban, közülük öt határon kívüli településen - tette hozzá a főigazgató.  

Ókovács Szilveszter a sajtótájékoztatón az országban elsőként a Komárom-Esztergom megyei közkönyvtárak és zenei intézmények képviselőinek adta át a a Magyar Opera200 CD-bokszokat.   

A főigazgató elmondta, egy hónap alatt az összes városi könyvtár és zenei intézmény ingyenesen megkapja a hazai operakultúra 200 esztendejének legjobb alkotásait egybefogó gyűjteményt.  

Az 53 lemezből álló összeállításon az Operaház friss felvételei szerepelnek,a melyek között találhatóak élő és stúdióban készült felvételeket egyaránt. A kezdeményezés jelentőségét érzékeltetve Ókovács Szilveszter emlékeztetett arra, hogy a magyar operák legnagyobb része jelenleg csak 1980-as években készült felvételekről hallgatható.