Az alpolgármester felidézte a hatvan évvel ezelőtti eseményeket, a pécsiek összefogását, lelkesedését, és a Mecseki Láthatatlanok hősies ellenállását, kiemelve, hogy ők voltak az utolsó fegyveres csoport az országban, akik védelmezték a forradalmat.

„Fejet hajtunk emlékük előtt, örök példa számunkra hősies hazaszeretetük. Azokban a napokban együtt harcolt fiatal és idős, egyetemista és gyári munkás; a pécsiek összefogtak, közös ügy volt a nemzet függetlensége, szabadsága. Történelmet írtak akkor a pécsi utcákon, tereken, a Mecsek erdőiben azok  –  emlékeztetett az alpolgármester –, akik az életüket áldozták  jövőnkért.” 

A pécsiekben él ’56 emléke, ma is sokan féltve őrzik a 60 évvel ezelőtti rendkívüli események tárgyi emlékeit, dokumentumait, mondta dr. Őri László. Végül köszönetet mondott a pécsieknek, hogy lehetővé tették a kiállítás megrendezését azzal, hogy az általuk megőrzött relikviákat a Janus Pannonius Múzeum rendelkezésére bocsátották. Ezzel a jubileumi kiállítással Pécs méltó módon emlékezik hőseire – bejezte be ünnepi megnyitóját az alpolgármester, majd az ’56-os emlékév egyéb városi rendezvényeire, ünnepi eseményeire hívta fel a figyelmet.

A látogatót 16 kétnyelvű (magyar és német), kevés szöveget, de gazdag fotóanyagot megjelenítő tabló vezeti végig a kiállításon. Az érintett korszak tárlókban, enteriőrökben elhelyezett tárgyait, dokumentumait pécsi emberek visszaemlékezései, tőlük származó emlékek egészítik ki és teszik személyessé.

A tablókon megelevenedik a forró napok sűrű eseménysora: a forradalom országos előzményei, a rendszer válsága, az 1956 októberében Szegeden életre hívott Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének létrehozásától a Sztálin szobor október 23-i ledöntéséig. A másik tablósor pedig a forradalom győzelméhez közvetlenül vezető eseményeket mutatja be a fegyveres csoportok szerveződésétől a vidéki, azon belül kiemelten a pécsi forradalmi eseményeken át november 4-ig, amikor Nagy Imre a rádión keresztül tudatta az ország lakosságával a szovjet csapatok bevonulását.

A fotókat, leíró szövegeket hanganyagok, interjú és dokumentumfilm-részletek egészítik ki: korabeli filmfelvételek, valamint egy monitoron dr. Debreczeni László orvos, az 1956-os Diákparlament elnöke, a pécsi forradalom legendás hőse is.

A kiállításon megtekinthetők a Pécs városa által idén kezdeményezett lakossági felhívására érkezett relikviák is, így a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének határozata, 16 pontja, az 1956. október 24-én kiadott Pécsi Egyetem című lap oldalai. Beleolvashatunk egy akkori gimnazista, Turi Edit naplóbejegyzéseibe, valamint óriásposztereken válnak szinte „érinthető” közelségbe 1956 pécsi vonatkozásai: többek között egy itt veszteglő tank, s a Nádor Szállóról levert vörös csillag, amelyet a földön, kockakövekre fektetve is megszemlélhetünk.

Természetesen nem maradhatnak ki a kiállításból a forradalom szimbólumai (levert vörös csillag, lyukas nemzeti színű zászló), s ezt kiválóan kiegészíti az akkori hétköznapok valósága: az 1950-es évekbeli lakásenteriőr.

A tárlat fontos küldetése, hogy láttassa mindazt, amit az 1956 novemberében mindössze 10-12 napig működő Mecseki Láthatatlanok nevű csoport képviselt. A tablókról, tárlókból, valamint a vitrinekben elhelyezett tárgyak (pl. fegyverek, lőszerek) segítségével közelebb kerülhetünk e célhoz, egy nagyméretű térképasztalon a mecseki csapatmozgások és események térképe is fellelhető. Emellett egykori iratok, újságkivágások és a forradalom után kiadott könyvek (a pécsiek tulajdonában lévő, kölcsönadott emlékek) teszik izgalmassá a múltban való kutakodást. A kiállítás emléket állít a forradalom egykori baranyai áldozatainak is.

A tárlat október 21-én 10 órakor nyílt meg a Várostörténeti Múzeumban (Pécs, Felsőmalom u. 9.), és december 31-éig látogatható keddtől szombatig 10 és 16 óra között. A kiállítás október 23-án az ünnepre való tekintettel nyitva tart szintén 10-16 óráig.