A vád szerint a vádlott februárban Pécsen a Szívgyógyászati Klinikára vitte édesapját kocsival. A klinikához tartozó parkolóhelyek mindegyike foglalt volt, ezért a férfi a kórház melletti fizetős parkolóba hajtott. Mivel ez a parkoló is tele volt, a parkolóban több kört tett meg, majd észlelt egy távozni készülő kocsit.

A férfi megállt az autójával, ekkor azonban vele szemben megállt a sértett, aki ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának. A két autós között szóváltás alakult ki arról, hogy ki fog beállni a parkolóhelyre, amely vita hevében a vádlott kiszállt a kocsiból, a sértett autójához ment és a nyitott ablakon keresztül ököllel három-négy alkalommal a sértett fejét megütötte.

A sértett megpróbált kiszállni az autóból, az elkövető azonban ezt megakadályozta, majd a sértett kabátját megragadva további ökölütéseket mért a fejére.

A vádlott cselekményének az vetett végett, hogy egy akkor érkező autós a sértett segítségére sietett.

A sértett a bántalmazás miatt könnyű sérüléseket szenvedett el.

A férfi cselekménye a garázdaság és könnyű testi sértés vétségének a megállapítására alkalmas.