A Magyar Időket a baranyai megyeszékhely adóügyi osztályának vezetője tájékoztatta. Nagy Zoltán a lappal közölte: a hatályos jogszabályok szerint az építményadó bevallást 2009. január 15-ig kellett volna megtennie a pártnak. Ennek a kötelezettségének sem az épület értékesítésének (2016. december 6.) időpontjáig, sem a mai napig nem tett eleget - tette hozzá.

A szakember elmondta, hogy az épület külső méretei alapján (745 négyzetméter) az adóköteles hasznos alapterület 675 négyzetméter körül lehet, a nem lakás céljára szolgáló építmények adómértéke pedig 850 forint négyzetméterenként. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az MSZP-nek automatikusan meg kellett volna fizetnie az éves szinten csaknem 600 ezer forintot.

Tekintettel arra, hogy minden párt, így az MSZP is az egyesületekre irányadó szabályok szerint adózik, ha teljesítette volna az adóbevallási kötelezettségét, nyilatkozhatott volna arról: a megelőző évben volt-e társasági adófizetési kötelezettsége. E feltétel esetén mentesülhetett volna az építményadó megfizetése alól - közölte Nagy Zoltán.