A vádlott és a sértett 2017. március 26-án hajnalban egy pécsi buszmegállóban beszédbe elegyedtek. Ennek során a vádlott ígéretet tett a sértettnek arra, hogy szerez neki nőt, mert ő ezzel foglalkozik. Ennek érdekében elindultak, majd szóváltás, vitatkozás alakult ki közöttük. A vádlott lökdösni kezdte a sértettet, majd a sértett felhívta a segélyhívót és közölte, hogy egy személlyel konfliktusba keveredett, segítséget kér. A vádlott meglátta, hogy a sértett a rendőrségnek telefonál, ezért abbahagyta a sértett lökdösését, pár lépést távolodott tőle, illetve a közeli autóbuszmegállóba ment. A sértett eközben közölte a központi ügyelettel, hogy nincs szüksége segítségre, de a hívását az informatikai rendszer nem rögzítette, mivel a sértett hívása közben megszakította a vonalat - számolt be az ügy részleteiről a bíróság.

A vádlott meghallotta, hogy a sértett lemondta a rendőri intézkedést, majd odament hozzá és két pofont adott neki. Az ittas állapotban lévő sértett ettől a földre esett. Ezt követően a vádlott a sértettől eltávolodott, az úttesten is átment, majd mégis csak visszatért a földön fekvő sértetthez, benyúlt a ruházatába és a kabátjából kivette a sértett pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt, valamint személyi igazolványát, vezetői engedélyét, lakcím–, adó- és TAJ kártyáját, egészségbiztosítási és bankkártyáját, és a tárcában lévő egyéb iratokat, valamint a mobiltelefonját tokkal együtt, majd egy arra közlekedő kocsit leintett és azzal eltávozott a helyszínről.

A vádlott a sértettnek összesen 69 510 forint kárt okozott. A sértett a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A sértett rövid időn belül felkelt a földről és a közeli nyilvános fülkéből telefonon értesítette a rendőrséget. Mivel a sértett a személykocsi rendszámát, mellyel a vádlott elmenekült, részben megjegyezte, a nyomozó hatóság rövid időn belül ellenőrzés alá vonta a kocsit. Ennek során a  sértettől elvett értékeket megtalálta és lefoglalta.

Az ügyész, a vádlott és védője is három-három munkanap határidőt tartottak fenn a fellebbezés bejelentésére, ezért az ítélet még nem jogerős.