"A nemzeti közösség újabb csodálatos értékének" nevezte a várkastélyt L. Simon László. A Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára az átadón hangsúlyozta: a kormány műemlékvédelmi célja, hogy a meglévő értékeket a felújítás után vonzó turisztikai tartalommal töltse meg. Az államtitkár szerint azt is át kell gondolni, hogy a jövőben miként lehet hatékonyan, eredményesen és sikeresen fenntartani a megújult épületegyüttest. 

Dunai Péter, a 2500 lelkes Szászvár független polgármestere hangsúlyozta, hogy a beruházásnak köszönhetően "a nagyközség gazdasága második születését ünnepli".

A szászvári várkastély Magyarországon egyedülálló középkori műemlékegyüttes. Használaton kívül, folyamatosan romló állapotban volt, de a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) közreműködésével a teljes ingatlan megújult. Helyreállították a főépületet, megtörtént a korábbi palotaszárny és a kaputorony részleges rekonstrukciója és lefedése, valamint a középkori falmaradványok konzerválása.

A helyreállítás célja a 14. században épült középkori püspöki rezidencia turizmusba való bekapcsolása, történelmi, építészeti értékeinek megőrzése, valamint a térség gazdaságának fellendítése volt.

Csókay Ákos, az MNV kabinetvezetője azt mondta, hogy a több mint 600 milliós beruházásból mintegy 450 millió forint volt az európai uniós támogatás. Összesen több mint ezer négyzetméteren újult meg a várkastély, és több kiállításnak ad otthont az épület.

A látogatók az épület története mellett megismerkedhetnek a középkori Magyarország főpapi udvarainak jellegzetességeivel, a korabeli pécsi püspökség történeti és művészeti világával - ismertette a részleteket Csókay Ákos hozzátéve, hogy a várkastélyba évente 18 ezer látogatót várnak.