Szakmailag és emberileg is megalázták azokat az embereket, akik a Zsolnay Porcelánmanufaktúránál dolgoztak tavaly júliusig. Például alig 4 fokos teremben kellett dolgozniuk télen – többek között erről is beszéltek abban a videóban a volt zsolnaysok, amit a néhány napja töltöttek fel a Facebookra. A dolgozók névvel és arcukkal is vállalták mondandójukat, és olyan súlyos állításokat fogalmaztak meg, miszerint megfigyelték őket, állandóan lopás gyanújával vádolták őket, miközben valakik nagy fekete autóval vitték ki a porcelánokat a gyárból azon a kapun, ahol nem volt ellenőrzés és kamera. Arról is beszéltek, hogy miután elküldték a szakszervezeti vezetőjüket a vállalattól, nem volt érdemi érdekképviselet, és a kollektív szerződésüket is megszüntették. A videót itt tekintheti meg

A dolgozók tavaly nyáron mondtak fel, mert akkor a Zsolnay-gyárnak olyan súlyos tartozásai voltak, hogy tartottak attól, jövőjük bizonytalanná vált. A szír tulajdonos, Bachar Najari ismeretlen forrásból ugyan rendezte ezek egy részét, ám most a gyár neki tartozik sok száz millió forinttal. 

A Zsolnayból akkor 115-en mentek át a pécsi önkormányzat által alapított Ledina Kerámia Kft.-be, amit egyfajta ernyőként hozott létre a város. A sokszor alig minimálbér felett foglalkoztatott egykori munkásakat az egyébként órahamisításért jogerősen elítélt szír milliárdos még be is perelte. Ezzel a húzással pedig, amennyiben neki adnának igazat a bíróságon, akkor a luxusautóval közlekedő, az arab országokat és Svájcot rendszeresen felkereső férfi mélyszegénységbe taszíthatná a dolgozókat. A pécsi önkormányzat ezért jogi védelmet ajánlott fel minden volt zsolnaysnak. 

A Helyi Híradók információi szerint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal a mai napig nyomoz a Zsolnayval kapcsolatban. 

A Ledina Kft.-t  később megvásárolta egy görög nemzetiségű milliárdos, Bozóki János, aki az év második felében milliárdos beruházást jelentett be a cég a Nagyberki úti üzemében. A vállalatnál az első ütemben egy kétmilliárdos, novemberben megvalósult fejlesztést követően – amely során teljesen új gépeket vásároltak - idén januárban megindulhatott a finomkerámia termelés.  

Ráadásul egy ennél is nagyobb, mintegy nyolcmilliárdos beruházást akarnak tető alá hozni, amivel egy teljesen új létesítményt hoznának létre. Erről egyelőre nem akartak beszélni a cégnél, mondván még folyamatban van a további partnerek bevonása a projektbe.