Hozzátette, tudják, hogy nagy áldozatokkal járnak a védelmi intézkedések, viszont amíg nincs kellő vakcina, addig indokolatlan a nyitás. Éppen ezért arra kérnek, mindenkit, legyenek türelmesek, és továbbra is példamutatóan kövessék és tartsák be a szabályokat.

A védelmi intézkedéseket március 1-ig hosszabbították meg, valamint az országgyűlést kérni fogják, hogy további 90 napra hosszabbítsa meg a különleges jogrendet.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, később újra felülvizsgálják a helyzetet, viszont két esetben látnak arra esélyt, hogy akkor feloldják a védelmi intézkedéseket: ha továbbra is csökken a fertőzöttek száma, illetve ha lesz elegendő vakcina.

A lakosság beoltottsága szempontjából Izrael áll a legjobban, ahol a lakosság közel 50 százaléka be van már oltva, őket követi Nagy Britannia. Az unióban viszont sajnos csak két százaléknyi az átoltottság a vakcinahiány miatt. Ezért is tárgyal a kormány más gyártókkal is – hangsúlyozta.

A Szputnyik V vakcinát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet engedélyezte, ez az egyik legjobb technológiával készült oltóanyag. Ezt bizonyítja, hogy a németek is dolgoznak a vakcina engedélyeztetésén.

Magyarország Oroszországgal már szerződést is kötött, ennek következtében február végégig közel 300 ezer ember beoltására elegendő vakcina fog érkezni.

A magyar kormány fontosnak tartja, hogy a kínai vakcinát is minél hamarabb engedélyeztessék.

Gulyás Gergely elmondta, a vendéglátóhelyeknek nagy nehézséget jelent a zárás, éppen ezért a velük tartott tárgyalások során megállapodtak, hogy bértámogatásokkal segítik a szektort.

Örömmel üdvözölte azt, hogy a minimálbér ügye eldőlt, így idén 4 százalékkal emelkedik majd a minimálbér.

Ennek eredményeként emelkednek a közfoglalkoztatotti bérek, a közmunkabér 85 ezer, a garantált közfoglalkoztatási bér pedig 110 ezer forint lesz – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely kiemelte: a szolgáltatószektorban, különösen a vendéglátásban komoly gondok vannak a járvány miatt, nagy nehézségeket, veszteségeket jelent a szabályok betartása a vendéglátósok számára. Ezért tárgyaltak az érdekképviseleti szervekkel és úgy döntöttek, hogy mindent megtesznek a bértámogatások kifizetésének felgyorsításáért. Eddig mintegy 27 milliárd forintnyi támogatásra érkezett igény, ebből 7 milliárd forintot utaltak eddig – közölte.

A miniszter arról is beszélt, hogy a kisboltokat támogató programot indítanak, erre 45 milliárd forintot szánnak. Az elmúlt időben több kisbolt bezárásra kényszerült a legkisebb településeken, ezért most egyedi pályázati rendszerben lehetőséget adnak arra, hogy forráshoz jussanak – magyarázta. Hozzátette: így olyan közösségi terek jöhetnek létre, ahol postai szolgáltatás is helyet kaphat, és vény nélküli gyógyszerek forgalmazására is lehetőség lenne.

A kormány a magyar falu keretében a kisboltok támogatási rendszer ügyében is döntött: közel 45 milliárd eurós támogatást nyújt a kisboltok számára. A támogatás célja, hogy olyan közösségi terek jöjjenek létre ahol gyógyszertári vagy postai szolgáltatásra is lehetőség van. Ezt nemsokára meg is fogják hirdetni.

Az ellenzéki pártok tevékenységével kapcsolatban kiemelte, a magyar baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy csökkentse a bizalmat az emberekben a vakcinák ügyében. Ugyanakkor össze-vissza beszélnek,

pár hónappal korábban, a jelenlegi kedvező adatoknál is jobb helyzetben követelték a teljes lezárást, most meg az intézkedések feloldását követelik.

Pillanatnyilag nem az a probléma, hogy nem bíznának az emberek a vakcinákban, hanem, hogy nem elegendő a vakcina – válaszolta újságírói kérdésre a miniszter. Továbbra is hangsúlyozta, hogy az oltás önkéntes lesz, és mindenki kiválaszthatja, melyik vakcinában bízik a leginkább, melyiket szeretné majd beadatni, ha rá kerül a sor.

Az ukrán helyzettel kapcsolatban elmondta, az országban hatalmon lévő kormány folyamatosan olyan lépéseket tesz, amelyekkel el akarja mérgesíteni a helyzetet Ukrajna és Magyarország között. Elmondta, vannak olyan helyzetek, amelyek fölött a magyar kormány nem akar szemet hunyni, éppen ezért

amíg az ukrán kormány nem tartja tiszteletben a kisebbségi jogokat, addig blokkolni fogja Ukrajna NATO-hoz való csatlakozását.