Rátgéber László kosárlabda-mesteredző az alapkőletételt mérföldkőnek nevezte. A Rátgéber Kosárlabda Akadémiára utalva úgy fogalmazott: "ezzel az infrastrukturális fejlesztéssel végre egy igazi kiválósági központtá válhatunk".

Az akadémia eseményen résztvevő tanulóit megszólítva az edző azt mondta: "Gyermekek! Ez nektek készül!".

"A célunk az a szökés a középszerűségtől (.), hogy a stratégiánk és kultúránk álljon a reménykedés és a hit hátterében" - hangoztatta a tréner, aki köszönetét fejezte ki mások mellett Orbán Viktor miniszterelnöknek, a magyar kormánynak, Pécs városának és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ).

A létesítmény három 30x16 méteres pályával, 400 fős lelátóval rendelkezik majd, amely további 1500 ember befogadására bővíthető - sorolta a beruházás részleteit Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára.

Hozzátette: a tervek szerint a jövőben egészségügyi rehabilitációs funkcióval is kiegészülő akadémia része lesz egy 60 fős kollégium, a létesítményhez kapcsolódó kiszolgáló helyiségekkel és előadótermekkel együtt.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke a közvetlen kormányzati támogatásból megépülő akadémiát méltatva és a sport stratégiai ágazat-jellegét hangsúlyozva felidézte: hat kiemelt látványsport kap tao-támogatást, 16 sportág részesül közvetlen állami támogatásban.

Az igazolt kosárlabda-játékosok számának emelkedésére térve jelezte: számuk 2010-ben 24 ezer volt, jelenleg immár csaknem 62 ezren vannak. A tao-pályázatokra több mint 230 klub, egyesület és szerveződés pályázik, az MKOSZ évente több mint 7 milliárd forintból gazdálkodik, ebből mintegy 180 millió forint jut a Rátgéber-akadémiára.

Közölte azt is, hogy a 13 magyar kosárlabda-akadémia auditjának eredménye szerint a pécsi a második helyen szerepel a minőség tekintetében.

Páva Zsolt polgármester, aki szívügynek nevezte az akadémia építését, felelevenítette: a Kosárlabdázás városa címmel is kitüntetett megyeszékhelyen a sportágnak immár nyolcvanéves hagyománya van; női és férfi szakágban is rengeteg sikert ért el.

Rátgéber László elhivatottsága, szakmai alázata, eltökéltsége volt a projekt motorja - mondta, majd reményét fejezte ki, hogy néhány év múlva olyan fiatalok sokasága kerül ki az akadémiáról, akik a kosárlabdának szentelik az életüket.