Az elmúlt két évtized legnagyobb ilyen jellegű fejlesztése indul el Pécsen, hiszen mintegy hatszáz bölcsődés kerül jobb körülmények közé. A baranyai megyeszékhely önkormányzata még tavasszal döntött úgy, hogy nagyszabású munkálatokat indít a város kisgyermekes intézményeiben azért, mert az épületek nemcsak korszerűtlenné váltak, megadták magukat az időjárás viszontagságainak is a hosszú évek során.

Őri László, Pécs alpolgármestere közölte: a város eltökélt szándéka az, hogy családokat támogassa, az intézmények felújítása is ezt a célt szolgálja. A város fejlesztési forrásokból több mint 900 millió forintot költ majd el a következő években a bölcsődék korszerűsítésére. 

A pénzből a Mandula, a Kiskuckó, a Törpike, a Napsugár és a  Kicsikék bölcsődét teszik rendbe, két ütemben.

A következő egy évben három intézmény újul meg, a Kiskuckó, a Törpike és a Mandula. Ez fejlesztési ütem közel félmilliárdos költséget jelent. Ezt követően pedig 2018 nyáráig a másik két létesítmény (Napsugár és a Kicsikék) szépül meg közel 450 millióból.

Pécsett az önkormányzat a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága intézményén keresztül a városban 11 telephelyen működtett bölcsődét, összesen 686 férőhellyel. Jelenleg teljes kapacitással működnek, a mostani fejlesztés 358 férőhelyet érint közvetlenül. A munkálatok miatt  2 férőhely átcsoportosítása történik meg más intézménybe.