A direktor, Rázga Miklós  a teátrum évadnyitó társulati ülését követő sajtótájékoztatón jelezte, hogy a 2019/2020-as műsorterv az áprilisban meghirdetetthez képest nem változott. Az intézmény e szerint tizenhárom bemutatót tart.
 
Színre kerül Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabja, Friedrich Schillertől az Ármány és szerelem a nagyszínházban látható majd, akárcsak Moliere vígjátéka, Az úrhatnám polgár, amely Rudolf Péter első pécsi rendezése lesz.
 
A klasszikus jellegű előadások mellett több kortárs művel is várja a nézőket a kamaraszínház: elsőként a Panthera című "szabadulójáték" elevenedik meg Kertész Erzsi könyve alapján. Az elveszett Csontváry című, Csontváry Kosztka Tivadar festőművész halálának 100. évfordulójára készült darab bemutatóját a Mobil című produkció követi Funk Iván rendezésében, Vinnai András Fúrnitúrját pedig Anger Zsolt viszi színre. 
 
Az N. Szabó Sándor-teremben Köles Ferenc előadásában készül monodráma Tar Sándor novellái alapján. Vendégjátékként a bérletes előadások között szerepel majd a műsorban az És Rómeó és Júlia című egyfelvonásos is, Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel.
 
A zenés előadások kínálatban szerepel "egy igazi családimusical", az Oliver!, Bizet Carmenje és "opera-patchwork" meghatározással A vihar kapujában című produkció.
 
A Pécsi Balett és a PNSZ koprodukciójában mutatják be a Csipkerózsikát, amellett Carl Orff Carmina Burana című művéből készült balettelőadásra is várják az érdeklődőket.
 
Rázga Miklós szerdán szólt arról is, hogy a teátrum az elmúlt évadban mintegy 125 ezer jegyet értékesített, a jegybevétel 3,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Hozzátette: jelentősen nőtt a bérletvásárlások száma az "előbérletes" időszakban és egyre többen vannak, akik bérletüket a színház megújult weboldalán keresztül veszik meg.
 
Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett ügyvezetője kiemelte: az egykori balett-tagozat ma már önálló társulatként működik, tagjai sokat utaznak és számos helyen lépnek fel, de öröm, hogy a Pécsi Nemzeti Színháznak köszönhetően megmaradt állandó játszóhelyük és állandó közönségük is.
 
Gulyás Dénes, a PNSZ operaigazgatója A vihar kapujában című operára hívta fel a figyelmet, amelynek zenéjét heten szerezték.
 
Hangsúlyozta, hogy a darab a Pécsi Nemzeti Színház és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem koprodukciójának, a két intézmény példamutató együttműködésének eredménye. Emlékeztetett rá, a pécsi színház operatársulata idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját, ebből az alkalomból gálakoncertet szerveznek, amelyen művészeik mellett a Pannon Filharmonikusok is fellépnek.
 
Őri László, Pécs alpolgármestere azt mondta, a Pécsi Nemzeti Színház magas szakmai színvonalat képvisel, a színházlátogatók száma emelkedik, a közönség soraiban sok a fiatal. A politikus hangoztatta, hogy a színház gazdasági helyzete stabil, a helyi önkormányzat által biztosított 67 millió forintos év közbeni támogatás fedezte a béremeléseket és két színpad felújítását.
 
Örökös tagságot kapott az Eck Imre alapította Pécsi Balett egykori táncosa, a különböző munkakörökben 60 éve a színházért tevékenykedő Domján Mária, aki az ezzel járó elismerést Rázga Miklóstól és Őri Lászlótól vehette át a sajtótájékoztatón.