Garázdaság és rongálás elkövetése miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 43 éves helyi férfi ellen. A férfi 2018. december 30-án 21 óra körül összeveszett a családtagjaival, majd Komlón, a Vörösmarty utcában található garázsában kitörte a felesége és saját tulajdonában lévő autója bal első ajtajának ablaküvegét. A férfi ezután különböző tárgyakat dobált ki a garázsából az utcára, közben megjelent a testvére, aki szóvá tette a viselkedését. Ezután  mérgében felkapott egy kereket, majd rádobta sógornője autójának szélvédőjére, amely ennek következtében betört. A garázda férfi ezután ököllel beütötte saját autója jobb hátsó ajtajának ablaküvegét is.

A dühöngésnek a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a kihallgatásán beismerte tettét. Az ügyben a rendőrség a szükséges iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.