A tárlaton Munkácsy festményei, több rajza, tanulmánya, vázlatai és az életét dokumentáló fotóanyag is szerepel, a két festmény mellett 58 mű és mintegy 20 fotó látható.
 
Mint azt Boros Judit, a tárlat kurátora felidézte: a Pákh Imre magyar-amerikai műgyűjtő kollekciójába tartozó alkotásokból nyílt kiállítás teljes képet adott a művész munkásságáról. Hozzátette: a gyűjtő igazi különlegességekkel gazdagította a tárlatot.
 
A részletekre térve elmondta, az egyik kép, az Erdőrészlet II. című alkotást Párizsban festette a művész 1872-ben, azt korábban a nagyközönség előtt nem állították ki, magángyűjtemény részét képezte.
 
A kurátor szerint Munkácsy Mihály az 1870-es évek elején az aranyéremmel jutalmazott Siralomház után elbizonytalanodva, szorongva, újabb nagy kompozíciókon töprengve tájképeket festett. Az Erdőrészlet több vázlata, változata is ebben a korszakban készült.
 
Az őszi, téli borongós, egyben fénysugarakat is megörökítő Erdőrészlet II. című tájkép bensőséges, intim hangulatot áraszt - mondta Boros Judit, aki szerint a "festő lelkiállapota egybemosódik a természeti motívummal".
 
A másik alkotást 2005-ben láthatta már a közönség a Magyar Nemzeti Galériában. A festő szintén fiatal korában, Budapesten készítette biedermeier hagyomány alapján A bogrács című munkáját, amely egy komikus esemény pillanatképe. A vacsorát főző menyecske rémülten látja, hogy egy arra szaladó kutya feldöntötte a tűzön rotyogó bográcsot, miközben társa az ebédhez hívja a távolban dolgozókat.
 
Boros Judit elmondta, a kép kiváló zsánertéma, amelyet a fiatal festő zseniálisan oldott meg: a klasszicizáló biedermeier jegyeken túllépve egyszerre kelt komikus és komoly, monumentális és dinamikus hatást. Érdemes szerinte külön figyelmet fordítani a nyújtózkodva integető alak könnyed, ívelt mozdulatára, amely talán nem véletlenül idézi fel az 1863-ban megtalált szamothrakéi Niké szárnyaló alakját.
 
Vincze Balázs, a kiállítás helyszínét üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy a ZSÖK m21 galériája történetében a Munkácsy-tárlatot látták a legtöbben az utóbbi tíz évben.
 
Bajkai István (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Munkácsy Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy Munkácsy képeiben a természetesség, az életszeretet, az értékközpontúság jelenik meg. A művész szerinte azért is emelkedett a világ legnagyobb festői közé, mert képes volt "megmutatni nekünk, mi a szépségünk, mi a gyengénk, hol vannak a magaslatok, hova kell törekednünk (.) általa, vele többet tudunk a világról, magunkról"- fogalmazott Bajkai István.
 
A november 10-ig látogatható tárlatról bővebb tájékoztatás olvasható a zsolnaynegyed.hu internetes oldalon.