A kormány dolgozik a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) további egyszerűsítésén, hogy még többen vehessék azt igénybe - tette hozzá, hangsúlyozva: 2015 nyara óta 63 ezer család kérelmét fogadták be, összesen mintegy 177 milliárd forint értékben. 
   
A program hatása az építőiparban is érezhető - hangsúlyozta -, amelynek teljesítménye egy év alatt 38 százalékkal emelkedett, de további növekedést jelez, hogy idén másfélszer-kétszer annyi engedélyt adtak ki, mint tavaly. 
    
Halász János elmondta: továbbra is 5 százalékos áfa terheli az új építésű lakásokat, és megmarad az áfa-visszatérítés lehetősége is. Egyszerűsítik az ügyintézést, és jövőre a harmadik vagy további gyermek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkenthető a jelzáloghitel összege. 
    
A csok hozzájárul a gyermekvállalási kedv növekedéséhez - hangoztatta -, minden harmadik támogatást előre vállalt gyerekek után igényelnek. A befogadott kérelmek negyede új lakásokra érkezik.
    
A program nem titkolt célja, hogy egyre nagyobb lendületet kapjon a lakásépítés, a csok ugyanakkor egyaránt szól a családalapítás előtt állóknak, a még gyermeküket egyedül nevelőknek, az örökbefogadóknak, az egy-, két- és háromgyermekes családoknak, az új lakást építőknek és vásárlóknak, a használt lakásba költözőknek és a bővítőknek is - mondta Halász János. 
    
A politikus a 2018-as választás egyik tétjének nevezte, hogy megőrizhetők és folytathatók-e ezek a programok, vagy visszatér a bizonytalanság és a drágaság korszaka. 
    
Szerinte, ha az ellenzéken múlna, a családok ma sem kapnának semmit az otthonteremtéshez, hiszen korábban megszüntették mindazokat a kedvezményeket és juttatásokat, amelyeket az első Orbán-kormány vezetett be. 
   
Az államilag támogatott hitelek helyett a kockázatos devizahitelekbe taszították az embereket - fogalmazott, ami miatt kiszámíthatatlan, veszélyes és drága volt az otthonteremtés. 
    
Emlékeztetett: az ellenzék azt sem szavazta meg, hogy jövőre több forrás álljon rendelkezésre az otthonteremtés támogatására.