A miniszter elmondta, az összesen 72 százalékos bérfejlesztést ütemezetten, négy év alatt hajtják majd végre; jövő júliusban 8 százalékkal emelkedik az említettek bére.
    
A miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta azt is, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bére, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal.
    
A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány.
    
Az M1 péntek reggeli műsorában Kásler Miklós kijelentette, az egészségügyi rendszert egyben kell kezelni, nem hatékony az a módszer, hogy egy-egy területet korrigálnak. „Tehát az egész kórházi rendszert és az egész egészségügyi ellátórendszert kell újraszervezni, átalakítani és a szemléletmódot is megváltoztatni” – hangsúlyozta a tárcavezető.