Harminc új hulladékszállító járművet vásárol a pécsi önkormányzat. A beszerzésnek köszönhetően javul a hulladékszállítás minősége Pécsett, egyúttal nő a szállításba bevont szelektív hulladékgyűjtéssel érintett terület nagysága is – közölte. Hozzátette, hogy főként a dűlőutas városrészekben a korábbi járműállománnyal ez nem volt megvalósítható.

A fejlesztésre kiírt közbeszerzési eljárás nyertese a pécsi székhelyű Seres Gépipari és Kereskedelmi Kft., amely a legkorszerűbb úgynevezett Euro 6-os besorolású motorral rendelkező járművek felépítményét fogja legyártani. Az alpolgármester kitért arra, hogy a pécsi önkormányzat tulajdonába kerülő járműveket a hivatal szerződés keretében adja használatba a szolgáltató Dél-Kom Nonprofit Kft.-nek, a tervek szerint az év végén.

Leitol Csaba, a 313 település mintegy 170 ezer háztartását ellátó Dél-Kom ügyvezető igazgatója azt mondta: a 30 új járművel a jelenleg használt 10-11 éves hulladékszállító autókat fogják lecserélni. A szelektíven gyűjtött hulladékon felül a zöldhulladék szállítása is megoldható lesz az új eszközökkel. Pécs családi házas övezeteiben jelenleg 17 ezer háztartásnál megoldott a szelektíven gyűjtött hulladék közvetlenül háztól való elszállítása. A fejlesztésnek köszönhetően ez a szám 23 ezerre nő, amely csaknem az összes családi házas háztartást jelenti.