A JPM közleménye felidézte, hogy az értékesebb "halászóvizek" már a középkorban földesúri tulajdonba kerültek, de a kevésbé értékes vízfelületeken még sokáig fennmaradt a szabad halászat lehetősége. A "paraszthalászok", akik csak kiegészítő foglalkozásként űzték a mesterséget, főleg télen és tavasszal - a mezőgazdasági munkák szünetében - jártak halért. A 16-17. században a "köteles halak" - a tokfélék és a harcsa - főúri eledelnek számítottak, míg a "tömegzsákmányból" tartósított halat fogyasztották a jobbágyok, katonák és cselédek.
A halat akkoriban sütötték, főzték, szárították, füstölték és sózták - ismertette az írásos összegzés, amely arra is kitért, hogy halászlé készítésének specialistái a halászok voltak, tőlük került a hungarikummá vált étel a polgári konyhákba.
A 19. századra a táplálkozáskultúrában is megmutatkozott a folyószabályozások és mocsárlecsapolások hatása: a korábban halbőségéről híres magyar vizek halállománya jelentősen lecsökkent - olvasható a közleményben.
A tárlat január 27-éig látogatható.