A gyorsuló innováció és az új technológiák növekvő ütemű megjelenése egyre több képzett szakembert kíván. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara a műszaki szakemberképzésben fél évszázados múlttal rendelkezik és nyolc alapszakot kínál. Ezek az építésztől, az építő- a gépész-, az ipari termék- és formatervező-, a környezet- és a villamosmérnökön át a mérnök-informatikusig számos területet lefednek. A művészeti képzés az építőművész alap és mesterszakban, valamint a belsőépítész tervezőművész mesterszakokon jelenik meg. 

Az elmúlt évek jelentős változást hoztak a kar képzési portfóliójában. A 2013 óta tartó nemzetköziesítési folyamat, a Sanghajtól Denverig, három kontinenst átívelő közös képzési projektek mára a napi oktatásban is érzékelhető nyomot hagytak. Ma már nem csupán az a fontos, hogy a mérnöki, egy „nemzetközi” nyelv, de tudni is kell ezt a nyelvet beszélni. Ez pedig az élő, napi tudományos, oktatási és projektegyüttműködéseken keresztül lehetséges. 

A PTE MIK-nek Architecture Minor néven kihelyezett képzése van az amerikai Denver állami egyetemén. 2014 óta minden szemeszterben két-két pécsi oktató vesz részt a közösen alapított képzésben a tengerentúlon, így a legfrissebb amerikai újdonságok közvetlenül jutnak el Pécsre.

Az 1980-as években, ha azt mondták Napház, a kísérleti, ökotudatosan épített családi ház jutott az eszünkbe, a Damjanich utcában. Ma, ha azt hallja, energiadesign, eszébe juthat a komlói cég, a RATI extravagáns külsejű, nullenergiás üzemben működő épülete. A Pécsett végzett mérnökök mindenkor nyitottak voltak a szakma újdonságaira. A fenntarthatóság, a környezetvédelem szempontrendszere nem csupán a környezetmérnök szak sajátja, de a mérnöki társtudományok is alkalmazzák, beépítik, így kapnak fókuszt például az épületkomfort vagy a megújuló energiát hasznosító épületgépészeti rendszerek. 

Ma 30 milliárd okos eszközt tartanak nyilván, négy éven belül ennek a duplázódását jósolják. Ezeket hívjuk egyszerűen IoT, vagyis a dolgok internetének (távolról vezérelhető okos eszközök). A PTE-MIK villamosmérnöki képzésében a beágyazott rendszerek szakirányon évek óta tanítja hallgatóinak az IoT programozást.

A 3D nyomtatási kutatóközpontban az egyetemi képzéssel összefüggő feladatok mellett gyártástechnológiai problémákat oldanak meg a hallgatók. Az orvosi karral együttműködve egészségügyi fejlesztésekben, például protézisek tervezésében vesznek részt.

Egy jó mérnök vagy informatikus valódi értékét a gyakorlati tudása adja. A PTE MIK több tucat vállalati partnerrel – köztük csúcstechnológiát alkalmazó világcégekkel – van kapcsolatban, amelyek sokféle lehetőséget kínálnak a szakmai tapasztalatszerzésre. Sőt, valamennyi alapszak végezhető duális formában, ahol egyszerre kapsz elméleti és gyakorlati tudást és fizetést a munkádért. 

És ha már a pénzről van szó: hallgatóik tucatnyi kari és szép számú ágazati és vállalati ösztöndíjra pályázhatnak, némelyikre már elsőévesként is. A PTE MIK-en külföldi tanulmányi ösztöndíjak és részképzések széles skálája érhető el. 

A MIK legtöbb képzése mesterszinten folytatható, így aki az alapdiploma megszerzése után a továbbtanulást választja, az zökkenőmentesen folytathatja mesterszakon a tanulmányait.