A kormány az elmúlt években folyamatosan támogatta a családokat, ennek köszönhetően jelentősen, 24 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv itthon 2010 óta. Ez a szám a jövőben tovább növekedhet, hiszen a családok az idén még több segítségre számíthatnak.

Február elsejétől például emelkedik a gyermekgondozási díj, a diplomás gyed, a gyermekek otthongondozási díja, valamint a nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott állami támogatás összege is.

A Fiatal Családosok Klubjának alapítója az M1-en arról beszélt, a kormány a járvány okozta válság ideje alatt is, jelentősen növelte a fiatalok, a gyerekes szülők támogatását. Így, mára kétszer annyi pénz marad a családoknál, mint amennyit 2010 előtt megkaptak.

A családalapítást segítheti, hogy legkésőbb 2022-től a 25 éven aluliaknak – a korosztályukra jellemző átlagbérig – nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

Pásztor Szabolcs, a Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója szerint

a fiatalok személyi jövedelemadó mentessége egyedülálló Európában, csak Lengyelországban van ilyen intézkedés.

Ezzel a segítséggel hozzávetőleg 280 ezren élhetnek majd.Ez azt jelenti, hogy a 25 éven aluliak fizetése, amit kézhez kapnak, nagyjából 22 százalékkal növekszik.

A legkisebb bérek viszont már most hétfőtől emelkednek, így a minimálbér összege 167 400 forintra, míg a garantált bérminimum pedig 219 ezer forintra nő. Vagyis mind a két bér több mint a duplájára növekszik 2010-hez képest.

Sőt, ha idén a szociális hozzájárulási adó mértéke 15,5-ről 13,5 százalékra csökken, akkor további emelkedés várható, így a minimálbér 16 ezer forinra, a szakmunkás minimálbér pedig 221 100 forintra növekszik majd.

A január végén aláírt megállapodás több mint egymillió embert érint közvetlenül és legalább ennyi emberre van hatással például a különböző juttatások, segélyek, járandóságok miatt. Többek között az álláskeresési járadékot, az álláskeresési segélyt, a táppénzt, a gyedet, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás mértékét is a minimálbérhez igazítják.