Kiemelte: a március végéig tartó program lényege, hogy a foglalkoztatási osztályok felmérik az adott térség munkaadóinak foglalkoztatási igényét, alaposan megismerik a hozzájuk forduló munkát keresők szakmai képzettségét, lehetőségeit, majd ez alapján összehozzák a munkaerőpiac szereplőit. A program folytatásaként elsőként Hajdú-Bihar megyében a szakképző centrumok bevonásával képzéseket ajánlanak majd annak érdekében, hogy biztosítsák a munkaerőpiac igényeihez igazodó szaktudás megszerzését.

Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatala kormánymegbízottja kijelentette: a kormányhivatal felkészült az új kihívásra, céljuk, hogy a Budapesten az év elején indult programban legalább 650 munkát keresőt eljuttassanak a főváros elsődleges munkaerőpiacára. A sajtótájékoztatón Bodó Sándor utalt arra, hogy a munkaerőpiacireform-program márciusban befejeződik, de dolgoznak a fenntartásán.

Az államtitkár a program eredményei közé sorolta, hogy az új eljárásban a munkát keresők jó eséllyel lépnek az elsődleges munkaerőpiacra, mivel a foglalkoztatási osztályok személyre szabott segítséget tudnak nyújtani a munkát keresőnek, például többek között felhívják a  figyelmét a foglalkoztatással összefüggő támogatási lehetőségekre, képzésekre. A munkaadóktól és a munkavállalóktól kapott információkat összefésülik, megszűrik, ezáltal eredményesebbnek bizonyul a közvetítés - tette hozzá.

Bodó Sándor kitért arra, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében indult programot fokozatosan terjesztették ki országossá, legújabban a fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási szakterülete is alkalmazza az új eljárási rendet.

Sára Botond hangsúlyozta, a fővárosban a kormányhivatal erősítette az ügyfélközpontú szemléletet, a területen dolgozók felkészültek arra, hogy a piacorientált munkaerőpiaci igények alapján végezzék munkájukat.