Máté István Zsolt igazságügyi informatikai szakértő,  a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Pécsi Intézetének munkatársa,  a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Informatikai és Hírközlési Szakmai Tagozatának elnöke 2019. április 11-én ismét előadást tartott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőreinek.

Az előadó az interaktív programon a számítógépes bűncselekményekről, valamint azok szakértői vizsgálatáról tájékoztatta a résztvevőket. Az ismeretbővítés mellett az előadás célja az volt, hogy a nyomozók, vizsgálók és technikusok a korszerű ismeretek birtokában végezzék feladataikat, amely által növelhetik a büntetőeljárások eredményességét.

A szakemberek a digitális adatok, valamint a digitális adatokat hordozó bűnjelek kezelésével kapcsolatos ismereteiket bővíthették, hiszen a hétköznapi munkavégzés során egyre gyakrabban találkoznak ezekkel a fogalmakkal és eszközökkel. Szó esett a témához kacsolódó alapfogalmakról, a későbbiekben digitális bizonyítékká váló adatok típusairól, jellemzőiről, és a szakértői munka szakaszairól. Az előadó egymás után mutatta be azokat az eszközöket, amelyekkel a rendőrök a büntetőeljárások során találkozhatnak.

A képzés végén a résztvevők egy telefon szakértői vizsgálatával ismerkedhettek meg.