Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék júniusban a férfira nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt szabott ki életfogytig tartó szabadságvesztést, amelyből legkorábban 27 év után kerülhet feltételesen szabadlábra. A védelem fellebbezése folytán eljáró ítélőtábla az elsőfokú ítéletet megalapozottnak találta és helybenhagyta, így az jogerőssé vált - áll a közleményben.
    
A többszörösen büntetett előéletű férfit 2016 júniusában elhagyta az élettársa az állandó vitáik és a tettlegességig fajuló veszekedéseik miatt. A kapcsolat helyreállítása érdekében a munkanélküli, jövedelemmel nem rendelkező férfi mindenáron pénzt akart szerezni.
   
Tavaly június 25-ére virradóra felfeszítette egy zalaegerszegi lakóház bejárati ajtaját, ahol egyedül élt egy 68 éves asszony. A férfi az udvarból behozott vascsővel kétszer az ágyában alvó nő fejére sújtott, ennek következtében az asszony olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy perceken belül meghalt.
    
Az elkövető felforgatta az egész lakást, hogy értékekhez jusson, végül magához vette a nő otthon tartott 90 ezer forintját.
    
A holttestet több mint egy héttel később találták meg, miután a szomszédoknak gyanús lett, hogy nem látnak mozgást a házban és az udvarban.