Az október 22-ig látható bemutató célja, hogy a városlakók, diákok, leendő pécsi egyetemi hallgatók találkozhassanak az egyetemfejlesztési tervekkel - írták.
    
Mint hozzátették, a PTE hagyományos és a legkorszerűbb infokommunikációs eszközök segítségével számol be az eddigi eredményekről és a jelenleg zajló építkezésekről, beruházásokról.
    
A magyar kormány a Modern városok program részeként mintegy 25 milliárd forinttal támogatja a PTE-t. Az egyetemfejlesztés célja az intézmény versenyképességének erősítése, oktatási és szolgáltatási portfoliójának fejlesztése, a külföldi hallgatói létszám növelése és az ehhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása.
    
A közlemény szerint már tervezési szakaszában is „jelentős kreatív energiákat” mozgatott meg a projekt: az előkészítésben 79 tervezőt foglalkoztattak, továbbá 11 építészstúdiót vontak be az elmúlt két év során.
    
„A beruházásokon már most átlagosan 180 építőipari munkás dolgozik, tavaszra számuk eléri a 300 főt, az első félév végére meghaladja a 600-at” – áll az összegzésben, amelynek megfogalmazása szerint „már most látható, hogy mitől lesz egyedi és megnyerő az egyetem kínálata”.
    
A PTE az MTI érdeklődésére közölte, hogy a fejlesztésekben érintett összes egyetemi kar és szervezeti egység fejlesztéseit háromdimenziós makettek, elektronikus poszterek, videotartalmak és úgynevezett webséta segítségével mutatják be az érdeklődőknek.