A magyarországi élelmiszergyártó ágazatok közül elsőként és a mai napig egyedül a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség fogadott el önkéntes cukorcsökkentési programot. A vállalási rendszer célja, hogy 2020. végéig felére csökkenjen a Magyarországon forgalomba hozott alkoholmentes italok (szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek, jeges teák) átlagos cukor- és kalóriatartalma a 2010-es értékekhez viszonyítva.

A szövetséget alkotó vállalatok a kitűzött célt termékeik receptúrájának átalakításával, új, innovatív termékek bevezetésével, illetve kis kiszerelésű termékeik arányának növelésével  valósítják meg, valamint bővítik kínálatukban az alacsony kalóriatartalmú és a kalóriamentes termékek arányát. Mindemellett a tagvállalatok — marketingtevékenységük révén — tudatos folyadékfogyasztásra ösztönzik a fogyasztókat, annak érdekében, hogy egyre többen válasszák az alacsony energiatartalmú vagy kalóriamentes termékeket.

Az elmúlt években végrehajtott intézkedések eredményeként:

  • 2010. és 2018. között a szövetség tagjai által gyártott/forgalmazott termékek 100 milliliterre vetített átlagos cukor- és kalóriatartalma 43 százalékkal csökkent, ami 3%-os javulás a 2017-ben mért 40%-os értékhez képest.
  • 2010-ben az alkoholmentes italok 100 milliliterre vetített átlagos kalóriatartalma 40 kalória volt, ma már csupán 23 kalória.
  • 2010. és 2018. között a csökkentett kalóriatartalmú (azaz legfeljebb 20 kalória/100 milliliter) és kalóriamentes termékek aránya az alkoholmentes italokon belül 23 százalékról 56 százalékra emelkedett.
  • Az üdítőitalokból bevitt kalória mindössze 2-3 százaléka az átlag magyarországi fogyasztó által bevitt teljes energia (kalória) mennyiségének.

„Az üdítőital szövetség példaértékű cukorcsökkentési programja egyértelműen mutatja a hazai és nemzetközi vállalatok elkötelezettségét a magyar piac iránt. A vállalások eléréséhez szükséges új, innovatív technológiák alkalmazása és a folyamatos termékfejlesztés jelentős mértékben erősíti a hazai élelmiszer-feldolgozó ágazat versenyképességét” – közölte a hír kapcsán Nagy István agrárminiszter.

„Szövetségünk és tagvállalataink tisztában vannak azzal, hogy felelősséggel tartoznak termékeik minőségért és fogyasztóink egészségéért. Ennek megfelelően folyamatos termék innovációval, felelős reklámozással, a fogyasztók minél szélesebb körű tájékoztatásával járulunk hozzá a közös népegészségügyi célok eléréséhez.” — mondta Miklósvári Géza, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség elnöke.