Bánki László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója az MTI-nek elmondta: a beruházásokra a Terület és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) idén 600 millió forintot, jövőre pedig több mint 1,8 milliárd forintot fordítanak, míg a fennmaradó összeget a központi költségvetés biztosítja.     

A TOP-os fejlesztések keretében a többi között idén Mohácson, valamint Orfű és Magyarhertelend, illetve Pécsvárad és Pereked között bekötőutakat újítanak fel, csaknem 6,5 kilométeren - ismertette. 

Jövőre, ugyancsak a TOP keretében újabb 9 helyszínen, több mint 16 kilométeres szakaszon rekonstruálnak bekötő- és összekötőutakat. Az állami forrásból finanszírozott beruházások nyomán a megye fő- és mellékútjai 72 kilométer hosszúságban újulnak meg jövő év végéig.     

Nagy Csaba, a Baranya 4-es választókörzet megválasztott fideszes országgyűlési képviselője a többi között azt hangsúlyozta, hogy a TOP baranyai forrásaiból további 3,8 milliárd forint értékben körforgalmak, kerékpárutak épülnek, és megújul a komlói buszpályaudvar környéke is.