Gyopáros Alpár sajtótájékoztatón felidézte: idén az ötezer lakos alatti településeken működő civil szervezetekkel bővült a program kedvezményezetti köre, amelyek számára tavasszal írtak ki pályázatot.
 
Tájékoztatása szerint az érintett szervezetek választhattak, hogy hatmillió forintig ingatlanfejlesztésre, ötmillió forintig gépjármű-beszerzésre, szintén kétmillió forintig egyéb eszköz beszerzésére vagy programok, rendezvények megvalósítására pályáznak ugyancsak kétmillió forint erejéig.
 
A kormányzat ötmilliárd forint értékben támogatja 1572, kistelepülésen működő civil szervezet egy-egy nyertes pályázatát - közölte a kormánybiztos.
 
Mint kiemelte, így minden második településen található nyertes civil szervezet.
 
A kormánybiztos szólt arról is, hogy az érintett szervezetek nagyjából ugyanakkora arányban pályáztak az egyes tevékenységek támogatására, a pályázatban vállaltakat 2021 év végéig kell megvalósítaniuk. A nyertes pályázatokat a kormany.hu oldalon teszik közzé pénteken kora délután.
 
Gyopáros Alpár hangsúlyozta azt is, hogy az önkormányzatok és az egyházak mellett a falusi civil szervezetek is kulcsszerepet játszanak kistelepülések életében, "a közösségi élet motorjai". A kormány éppen ezért kívánja segíteni pályázati kiírásokkal a tevékenységüket - közölte.
 
Beszámolt arról, hogy a Magyar falu program keretében idén bejelentett 22 pályázati kiírásból már a tízedikben tudtak eredményt hirdetni.
 
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a Falusi civil alapnak köszönhetően olyan forrásokhoz is hozzájuthattak a civilek, amelyekhez korábban nem.
 
A Falusi civil alap nagyon hasznosan egészíti ki a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati rendszerét - hangsúlyozta, majd emlékeztetett: október 12-én írták ki a jövő évi NEA-pályázatokat, amelyekben "soha nem látott mennyiségű forrásra", 9,3 milliárd forintra, 2022-ben pedig 10,5 milliárd forintra lehet majd pályázni.
 
Szalay-Bobrovniczky Vince jelezte, hogy az ötezer fő alatti településeken működő civil szervezetek számára a Falusi civil alap mellett NEA kiírásai is rendelkezésre állnak. A szakmai és működési pályázatok november 11-éig vannak nyitva, november 12-én pedig kiírják az egyszerűsített pályázatokat - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár, aki megjegyezte, hogy utóbbi keretét 200 ezerről 300 ezer forintra emelték.
 
A helyettes államtitkár utalt arra, hogy szándékaik szerint a falusi civilek támogatása 2021-ben is folytatódik.
 
Az országban működő 60 ezer civil szervezetre utalva azt hangoztatta: a magyarországi civil élet kiteljesedik, jó állapotban, függetlenül és szabályszerűen működik, "bármit is mondanak Brüsszelből".