Őri László pécsi sajtótájékoztatóján közölte: a tervek szerint január elsején életbe lépő tulajdonosváltást jóváhagyó előterjesztést november 16-án terjeszti a város közgyűlése elé.     

Az 1988-ban alapított, állandó társulattal nem rendelkező, Vincze János vezetésével működő teátrum és a Pécsi Nemzeti Színházba (PNSZ) történő beolvasztásáról szeptember 7-én döntött a megyeszékhely képviselő-testülete. 

Az azóta történt változásokról a kultúráért felelős városvezető kifejtette: olyan megoldás született, amely egyszerre biztosítja a PHSZ működését a jelenlegi uránvárosi teátrumi épületben, az intézmény kiemelt státuszának és állami támogatásának megtartását, ugyanakkor az önkormányzat számára költséghatékony.     

A PHSZ a kortárs magyar dráma műhelyeként, egyben befogadószínházként is jegyzett teátrum évek óta együttműködött Moravetz Leventével és a nevét viselő produkciós irodával. A társaság vételi kérelmet nyújtott be a PHSZ-t fenntartó nonprofit társaság megvásárlására - jelezte Őri László, aki kiemelte: a város kérése volt, hogy a színház jelenlegi arculata a jövőben is megmaradjon.     

A megyeszékhely továbbra is biztosítja az intézmény kiemelt státuszát, az épület ingyenes használatát, továbbá "a költségvetési lehetőségek függvényében" támogatást is nyújt az intézménynek. Ennek összegét néhány hónap múlva állapítják meg - tette hozzá.     

Őri László hangsúlyozta azt is, hogy a tulajdonosváltás után a PHSZ a jelenlegi profil megtartása mellett az eddiginél több vidám, zenés-népszínházi darabot fog műsorra tűzni Uránvárosban és Pécs legnépesebb városrészében, Kertvárosban is.     

Moravetz Levente, a fennállásának idén 20. jubileumát ünneplő Moravetz Produkció tulajdonosa a PHSZ-t és Vincze Jánost is méltatva reményének adott hangot, hogy a társulattal együtt sikeres színházat tudnak létrehozni, tovább bővítve annak repertoárját a pécsiek és a város környékén élők örömére.     

A színházi szakember várakozása szerint a tervezett eddiginél több előadás nagyobb nézőszámot és bevételt eredményez, ami növeli a magánszemélyek és cégek támogatókedvét is.     

Vincze János színházigazgató sikerként értékelte a fejleményeket, majd úgy vélekedett, hogy a korábbi beolvadást megszavazó közgyűlési döntés a Pécsi Harmadik Színház megszűnését eredményezte volna.     

"Olyan megoldás született, amely valóban biztosítja e műhely továbbélését" - méltatta a döntést, egyúttal kiválónak nevezte a teátrum és a Moravetz Produkció eddigi együttműködését.