Tóth Szandra és Szakács János, a jegybank honlapján publikált írásukban azt is hozzáteszik, ha pedig megszületik a második és harmadik gyerek - és az első baba után a család nem kért még törlesztési szüneteltetést - a felfüggesztés miatt nagyobb tőkeösszeget engednek el nekik.
 
Emlékeztetnek rá, hogy a babaváró kölcsön egy speciális személyi kölcsön konstrukció, amelynél az adósok a futamidő első öt évében nem fizetnek ügyleti kamatot, a szerződéseket 2019. július 1-től köthették meg az ügyfelek, így a kamatmentesség még minden adósra vonatkozik.
 
Az adósok által fizetett törlesztőrészlet csak tőkét, valamint 0,5 százalék kezességvállalási díjat tartalmaz, a fizetési moratórium ideje alatt azonban a kezességvállalási díjat sem kell megfizetniük. Bár a moratóriumhoz köthető futamidő-hosszabbítás ideje alatt már megjelenik a kezességvállalási díj, azt majd csak a fennmaradó, jóval alacsonyabb tartozás arányában kell megfizetni.
 
Ha a babaváró kölcsön adósa él a halasztás lehetőségével - akár annak ellenére is, hogy a döntés pillanatában képes lenne a törlesztésre - akkor a meg nem fizetett törlesztőrészletek összegét megtakaríthatja, esetleg a későbbiekben a babaváró kölcsön előtörlesztésére is fordíthatja.
 
Ennél a kölcsönnél ingyenes az előtörlesztés, kivéve ha nem születik gyermek és a futamidő első öt évében a felvett kölcsön összegének 50 százalékát eléri előtörlesztés, ekkor ugyanis az arra vonatkozó kamattámogatást vissza kell fizetni.
 
Amennyiben a második vagy harmadik gyermek vállalását tervezi az adós, és még nem élt az első gyermek születéséhez kapcsolódó törlesztési szüneteltetés lehetőségével, akkor még inkább megfontolandó a fizetési moratórium igénybevétele. A gyermekvállalási támogatást ugyanis a fennálló kölcsöntartozás százalékában határozzák meg, márpedig a fizetési moratórium igénybevétele esetén a tőketartozás nem csökken, ezáltal magasabb mértékű gyermekvállalási támogatást vehet igénybe az adós.
 
Jelentős különbség a fizetési moratórium és a babaváró kölcsönkonstrukció adta halasztási lehetőség között, hogy a jelenlegi szabályok szerint a koronavírussal kapcsolatos intézkedések keretében hozott fizetési haladék csak 2020. december 31-ig, míg a gyermek születése kapcsán kért szüneteltetés 3 éves időtartamra szól - hívták fel a figyelmet.
 
Kiemelték azt is, hogy a babaváró kölcsönökhöz kapcsolódó bármilyen ügyintézésre az MNB körlevelében az elektronikus módok használatára szólította fel a pénzügyi intézményeket.