A nemzeti ünnep alkalmából megrendezett megemlékezésen a Himnusz hangjait követően egy, az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit bemutató kisfilm vetítésével elevenedtek fel az ötvenhatos események.

„Egy nép azt mondta – elég volt. Már az is nagy tett lett volna, példátlan hősiesség a szovjethatalom igájában, hadseregének árnyékában, nemet mondani az akkori rendszerre, amely kommunisztikus eszméket hirdetett és embertelen kizsákmányolást valósított meg. Gyilkos pusztítása világszerte csak a világháborús veszteségek és a holokauszt együttes mértékével jellemezhető. Ezzel a rezsimmel szemben csupán a nemet kimondani is dicsőség volt. De az ifjúság – közöttük egyetemista fiatalok – nem csak a tagadást tették magukévá, de jövőépítő állításokat is megfogalmaztak, tehát programot alkottak. Tizenhét pontban foglalták össze követeléseiket, elképzeléseiket. A saját jövőjüket megalapozó felelős jövőképet vizionáltak. Eltávolították a várost nyomorba döntő vezetőket, de akkor sem engedték a káosz eluralkodását, hanem megszervezték a város életét. Rendet teremtettek és rendet tartottak! Hármas járőrök – egy-egy egyetemista, rendőr és határőr – biztosították a rendet.”

„De vajon honnan volt ennyi felelősségérzet, ennyi higgadtság, bölcsesség, kötelességtudat, igazságérzet, szív és lélek az ifjakban? Hirtelen váltak érettekké, felnőttekké, döntésképesekké úgy, hogy mindvégig emberek, igaz emberek, hazájukért minden áldozatot meghozni képes, igaz magyar emberek maradtak. Fájdalom, hogy alig két hét jutott nekik a sorsformálás lehetőségéből, s hősiességüket évtizedekig árulásnak hirdették, és ami ennél is fájóbb, tanították. Csaknem két generáció nőtt fel úgy, hogy hazugságot tudott 1956 forradalmáról, hőseiről és mártírjairól, mert a hatalom önmaga illegitimitását kendőzendő, hazugságba taszította és tartotta nemzetét.”

„De a történelem, a jó tanítómester könyörtelen a hazugságokkal szemben! Eljött az a kor, amikor kiderült a valóság, s felfedte arcát – igaz kényszer alatt – a hazugság. Mára fennen lehet hirdetni: „Gloria victis!” – „Dicsőség a legyőzötteknek!” Mert 1956. november 4-én valóban legyőzték a nemzet forradalmát, s 35 évig virtuális és valós fogságban tartották e népet, de az igazság végül mindig győzedelmeskedik, s a történelem mindig igazságot is szolgáltat az elnyomottaknak.”

Az 1956-os forradalomnak köszönhetjük, hogy Magyarországra pozitívan tekint a világ. A hatalmas szovjet túlerő ellen küzdő szabadságharcosok hősiessége mindenütt, máig tartó megbecsülést szerzett a magyar névnek.”

A nemzeti ünnepünk alkalmából tíz, húsz és harmincéves szolgálat után járó elismerések átadására is sor került.

Magyarország Belügyminisztere, Dr. Pintér Sándor. a katasztrófavédelem hivatásos állományában töltött 30 év után Szolgálati Jelet adományozott:

A szigetvári katasztrófavédelmi kirendeltség állományából Gál Zsolt tűzoltó ezredes részére.

Magyarország Belügyminisztere, Dr. Pintér Sándor. a katasztrófavédelem hivatásos állományában töltött 20 év után Szolgálati Jelet adományozott:

A szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Jobbágy Norbert tűzoltó főtörzsőrmester részére.

A pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Simsik László tűzoltó zászlós részére.

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából Takács Attila tűzoltó alezredes részére, Peregi Zsolt tűzoltó őrnagy részére, Kőszegi Gábor tűzoltó őrnagy részére, Lankovits Norbert tűzoltó százados részére.

A komlói hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Nagy Zoltán tűzoltó zászlós részére.

A mohácsi katasztrófavédelmi kirendeltség állományából Oláh Tibor László tűzoltó ezredes részére.

A mohácsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Rózsa Sándor Barnabás tűzoltó százados részére.

Magyarország Belügyminisztere, Dr. Pintér Sándor. a katasztrófavédelem hivatásos állományában töltött 10 év után Szolgálati Jelet adományozott:

A szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Ivanek Róbert tűzoltó százados részére.

A pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Kecskés Balázs tűzoltó főtörzsőrmester részére, Bocz Gábor Ernő tűzoltó főtörzsőrmester részére, Bálint Szabolcs tűzoltó zászlós részére.

A komlói hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Varga Szilárd tűzoltó főtörzsőrmester részére, Dobó Szabolcs tűzoltó főtörzsőrmester részére.

A siklósi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Nagy-Meszler Csaba tűzoltó törzszászlós részére, Rózsahegyi Gábor Henrik tűzoltó zászlós részére.

A siklósi katasztrófavédelmi kirendeltség állományából Mészáros János tűzoltó alezredes részére.

A mohácsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Bazsonyi Dániel tűzoltó főtörzsőrmester részére.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, 2016. szeptember harmincadikai hatállyal, a belügyminisztérium állományában eltöltött 30 éves jogviszonya után BM Alkalmazási Jutalomban részesítette Gál Zsolt tűzoltó ezredes urat a szigetvári katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjét.